top of page
FÁJDALMAS SZŰZANYA KÁPOLNA

“Ha valaki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét és kövessen engem”

A keresztút

A Szent Antal Fogadalmi Keresztút stációit a benczúrfalvi szőlődombon 2002-ben jelölték ki.

 

A táj szépsége és a csend ihlette Lipthay Antalt, hogy a közösség részére felépítse Krisztus szenvedésének útját.

 

A keresztút, mely mementó a békéért, több család és intézmény hozzájárulásával

2015-ben lett kész, 2016-ban szentelték fel.

A kápolna

A kápolna, amelynek védőszentjei a Ferences Szentek, a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére 2017 óta épül, olyan ütemben, ahogyan a megvalósítására szánt adományok érkeznek.

 

Az épület az Árpád-kori körkápolnák formáját idézi, szentélye keletelve, Krisztus, a Fölkelő Nap felé fordul. 

 

A Kápolna alaprajza kőr alakú, kifejezi az isteni teljességet, az Árpád kori körkápolnák ma is imádságra késztető tereit.

Az épületet egy félgömb formájú kupola zárja. A kápolna körül egy védőfallal övezett belső kertet alakítunk ki, amely temetkezési hely lesz egyházi személyek, támogatók, és a hívő közösség tagjai számára, hogy ott várhassák Krisztus, a Fölkelő Nap visszatérését, és az örökkévalóságot.

 

A kápolna mindenki számára nyitott, erősíti a magyar keresztény értékrendet, a Történelmi Magyarország feltámadásába vetett bizalmat, és a béke reményét.

bottom of page