top of page
FÁJDALMAS SZŰZANYA KÁPOLNA

“Ha valaki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét és kövessen engem”

Két féle módon járulhat hozzá 
a kápolna építéséhez.  

A lap alján választhat.
 

Előre is köszönjük adományát!

Az Úr Jézus a templomtéren nézte, a mellette elmenők hogyan dobnak pénzt a perselybe.

Sok gazdag sokat dobott bele, s azt feltűnően tette.

Aztán egy szegény özvegyasszony két fillért, azaz egy krajcárt dobott a perselybe.

Jézus odahívta a tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.”

(Márk 12:41-44)

Hogyan adományozhat? Nagyon egyszerűen. Ha lelkét megszólította a kezdeményezés, szívből jövően, adjon annyit, amennyit erre a célra fel tud ajánlani. A legkisebb összeg is számít. Gondoljon a háborúk okozta sok szenvedésre, a kereszt lábánál álló fájdalmas Szűzanyára, a béke királynőjére, aki látta fiát, ahogyan átadta lelkét Istennek, az Atyjának, így váltva meg minden ember bűnét. 

Az ön adománya lehetővé teszi, hogy a kápolna építése zökkenőmentesen haladjon, és mielőbb látogathassák a zarándokok imádkozva,

könyörögve a békéért.

Szeretettel adni jó,

Istennek adni még jobb!

P8300719.JPG

2018. június 7-én befejeződött a kápolna kör alakú falának felépítése, a fal tetején a koszorú elkészítése. Megtörtént a koszorú szigetelése. A kivitelező cég, az Univerzál Kft. kiváló, első osztályú munkát végzett. Most készül a kupola. A tetőszerkezet megépítése megtörtént, most lesz a természetes pala felrakása. Ezzel elkészül a kupola külső héja. Jelentős támogatások érkeztek, de még sok fillérre van szükség, minden adomány nélkülözhetetlen. Az Öné különösen! Most az ólomüveg ablakok megvalósításáért gyűjtünk.

Az adományokat a Pro Arte et Natura Alapítvány www.proarte.hu kezeli. 

Fajdalmas szuzanya.jpg

Személyesen

A Szent Antal Fogadalmi Keresztút járása alkalmából a helyszínen készpénzben adakozhat, amennyit szeretne, a kápolna építésére, illetve a keresztút fenntartásara.

 

Köszönetünket, és egy pénztár bevételi nyugtát kap.

Adományozhat:

Bankátutalással

Kedvezményezett:

Pro Arte et Natura Alapítvány

3170 Szécsény, Katona József út 13.

Bank neve és címe:

Budapest Bank Zrt.,

1138 Budapest, Váci út 193.

Bankszámla szám:

10103719 11707733 00000009

IBAN szám:

HU93 10103719 11707733 00000009

SWIFT/BIC kód:

BUDAHUHB

Megjegyzés: "Kápolna"

Banki utalás alkalmával a megjegyzés rovatba írja, hogy kápolna. Ha üzenni akar, írjon a proarteetnatura.pan@gmail.com címre. Az alapítvány nem adja ki az Ön adatait harmadik személynek.

Előre is köszönjük nagylelkű adományát, támogatását!
bottom of page